Az anyák napja az egyik legszebb ünnepünk, amikor szívből mondott versekkel kifejezhetjük szeretetünket és hálánkat. Ebben a bejegyzésben édesanyáknak szóló verseket gyűjtöttem össze – ha nagymamáknak szóló költeményeket keresel, figyeld a következő blogposztot, mert ott külön azokat fogom megosztani.
A versek hosszúság szerint lettek sorba rendezve, így ha egy hosszabb költeményt keresel, érdemes lehet lejjebb görgetned. Találsz köztük válaszolós, felelgetős verset is, amit a gyerekek szerepekre osztva akár egy kis előadásban is elmondhatják.
Jó válogatást kívánok! 🙂
Sarkady Sándor: Édesanyám tulipánfa
Édesanyám tulipánfa,
Áldott legyen minden ága!
Ezt kívánja kis virága,
Ágán nevelt tulipánja.
Balla Piroska: Edesanyámnak
Édesanya, édesanya szeretlek!
Öledbe bújva csak ölellek.
Kis kezem gyöngéden simogat,
szeretem mosolygós arcodat.
Hallgatom szíved, hogy dobog,
tudom, a mindened én vagyok.
Csiki Tímea: Kedves Édesanyám
Tavaszi napsugár,
csicsergő kismadár,
Mind azt suttogja,
legszebb vagy anyukám.
Szavakkal dicsérlek,
lágyan ölellek,
Füledbe suttogom,
hogy nagyon szeretlek.
Donászy Magda: Anyák napján
Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes – kedves anyukám.
Tóthárpád Ferenc: Anyucinak
Szedtem néked kis ibolyát,
szedtem gyöngyvirágot,
szivárvánnyal átkötöttem
ezt a nagy világot.
Masnijára napsugárral
aranyoztam nevedet,gyöngybetűkkel hímeztem rá:
Éltessen a szeretet!
Ámon Ágnes: Anyák napjára
Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett arany fénye lengjen.
Ébresztem a kertet, minden fának ágát,
Bontsa ki érette legszebbik virágát.
Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik legszebbik énekét.
Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,
az én Édesanyám mindig mosolyogjon!
Balla Piroska: A legszebb ajándék
– Jó reggelt kedves virág, kérlek szépen, nyílj ki!
Anyukámat szeretném veled köszönteni!
– Nem tudok még kinyílni, álmos vagyok nagyon,
reggel mindig szomjatom, harmatot kell írnom!
– Megöntözlek, segítesz? Anyák napja van ma!
Te leszel az édesanyám legszebb ajándéka!
Virág mellé ölelést, puszit is kap tőlem,
elmondom, hogy szívemből, igazán szeretem!
Mentovics Éva: Az én anyukám
Szemed tükre. mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog…
Elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.
Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,
kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.
Megszidtál, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
de éjjel, ha lázas voltam,
borogattál, meséltél.
Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap…
Most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.
Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod Anyu, úgy szeretlek!
Nem mondhatom elégszer.
Mentovics Éva: A legszebb ünnepen
Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.
Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.
Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.
Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.
Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.
Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek
Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál –
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.
Mentovics Éva: Az én titkom
Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.
Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas – kettőt – hármat –
nem távozik egyhamar.
Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,
aztán fürgén tovalebben
s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan –
s embermódon elsiet.
Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja ott,
az esti homályban.
