DIY tengerpart

Alkossatok otthon tengerpartot!

Ha kint hétágra süt a nap, vagy épp leszakad az ég, ez a közös program igazán nyári hangulatot fog hozni a hétköznapjaitokba.
Vegyétek elő az alkotós dobozotokat, szerezzetek be egy nagyobb dobozt meg egy kis homokot, és alkossátok meg a saját kis tengerpartotokat. A tengerpart elkészülte után pedig vigyétek el strandolni a kis játékaitokat, legofiguráitokat.

Az én tengerpartom elkészítésének lépései:
A nagy doboz oldalait ragasztószalag segítségével és vízfestékkel csíkosra festettem. 
Egy keményebb kartonpapírból egy kör alakot vágtam ki, majd négybe tűrtem. Kinyújtottam a papírt, majd az így kapott kis „pizzaszeletekből” egyet kívágtam, és az így kapott széleket összeragasztottam papírragasztó segítségével.
Színes papírból kis csíkokat vágtam, berojtoztam úgy, hogy egy vékony sáv épen maradjon. Ezt a vékony sávot pedig beragasztóztam, és a napernyő alapjára ragasztottam.

Így haladtam körbe, míg az alapot teljesen beborítottam. Egy hurkapálcát méretre vágtam és ragasztópisztoly segítségével a napernyő aljára rögzítettem. Az eredeti ötletetet képes útmutatóval itt találod: https://hu.pinterest.com/pin/472807660888860240/feedback/?invite_code=319e9430190143d8bf9b9936f3cdd91c&sender_id=472807798288292926

A napozó székekhez szintén szinespapírra lesz szükséged, melyből egy tetszőleges méretű teglalapot kell kívágnunk, valamint 2 nagyobb, 2 közepes és 3 kicsi hosszúságúra vágott hurkapálcára. Az alábbi képek alapján ragasztópisztolyal összeragasztjuk az alkotó elemeket: https://hu.pinterest.com/pin/472807660888896550/feedback/?invite_code=a801e7f8361c43ea8d28d9d469777dfa&sender_id=472807798288292926

Az asztalkát egy színes papírból kivágott körből és három egyforma hosszúságra vágott hurkapálcából készítjük el. Egész egyszerűen a három hurkapálca végét háromszög alakban a kör közepéhez rögzítjük. Az miniatűr asztalka egy ilyen asztalka alapján készült: https://hu.pinterest.com/pin/574771971192992521/feedback/?invite_code=c247583daeda49dbbb356b2154f7e752&sender_id=762093705602816761

A pálmafák törzsét keményebb karton félgöngyölésével és összeragasztásával készítettem el, könnyen hajlítható drótból pedig különböző hosszúságú darabokat vágtam, melyeket a törzs belsejéhez rögzítettem. Színes papírból leveleket vágtam ki, majd ezeket a drótok végére ragasztottam úgy, hogy azokat eltakarjam. A következő linken egy másfajta megvalósítás látható, de ez is egy meglehetősen impozáns változat: https://hu.pinterest.com/pin/281543717172380/feedback/?invite_code=3a390f40cfa64fa2b91678faa1bc6960&sender_id=472807798288292926

A függőágyat hímző cérnából és hurkapálcából készítettem makramé technikával. A videóban egy nagy méretű gyümölcstartót készítenek, de a technika azonos a miniatűr függőágy esetében is. Videó: https://www.youtube.com/watch?v=4E-bGnrGcjg

Ha megvoltam az alkotóelemek elkészítésével, a dobozt műanyag fóliával kibéleltem és megtöltöttem homokkal. Egy fagyis doboz tetejét megtöltöttem vízzel, melyet vízfestékkel kékre színeztem, így kialakult a tenger. A többi alkotó elemet pedig tetszés szerint elhelyeztem a dobozba, és készen is lett a tengerpartom. 

Alkossátok meg a saját tengerpartotokat a ti elképzeléseitek alapján, és közben pedig hallgassátok meg a Kicsi Gesztenye Klub Nyár van! című dalát.
Az elkészült tengerpartokról szívesen látunk fényképeket, szóval ha elkészítitek, küldjétek el nekünk, vagy jelöljetek meg minket a képeken.
Jo szórakozást kívánunk! 

#nyár #kézzelkészült #tengerpart #móka #játék #közösprogram #pedatöltet

Megosztás
Leopold Beáta
Leopold Beáta
"Vezesd őket, utat ne tévessz, / S magadhoz mindig hű maradj, / Mert élen állsz, és messze látszol, / Sose feledd: példa vagy!" – Nagy László –